Meghívó - Aorta Disszekció Világnap

Aorta Disszekció Világnap

Egy millióból évente 30 embert érint az aorta disszekció, mely gyakran olyan öröklődő betegségek legsúlyosabb manifesztációja, mint amilyen a Marfan-szindróma. Ezen örökletes betegségek egyéb a vázrendszert érintő, vagy különféle képalkotó technikákkal diagnosztizálható megnyilvánulási formái elősegíthetik az aorta disszekció fokozott kockázatának felismerését. Az Aorta Disszekció Világnap alkalmából megtartott előadások betegek és orvosok részvételével többek között a fenti állapotok korai felismerését elősegítő intézkedések, vizsgálatok számára kínál fórumot.

Magyarországon az Aorta Disszekció Világnap keretében 2017. szeptember 19-én délután a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján az aortadisszekció kezelésének és kutatásának legkiemelkedőbb hazai képviselői tartanak majd előadást olyan témákról, mint a disszekció hátterében álló különféle tünetegyüttesek felismerése, a disszekció megelőzésére, illetve a már kialakult kórállapot kezelésére szolgáló műtéti technikák.

Az előadássorozatra szeretettel meghívunk minden Kedves Érdeklődőt! Amennyiben részt venne az előadásokon, úgy részvételi szándékát kérjük, hogy jelezze a rendezvény főszervezője, Dr. Szeberin Zoltán, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának profilvezető érsebésze, a Magyar Marfan Alapítvány érsebsz konziliáriusa számára az alábbi email címen:

szeberin.zoltan@med.semmelweis-univ.hu


Az Aorta Disszekció Világnappal és az aorta disszekcióval kapcsolatos további információkért kérjük keresse fel az alábbi oldalakat.

Az Aorta Disszekció Világnap hivatalos angol nyelvű weboldala

Az Aorta Disszekció Világnap hivatalos Facebook oldala

2017.04.12.